Már második éjszaka imádkozik több ezer palesztin a szabad ég alatt a jeruzsálemi Templom hegyen, amely a legújabb izraeli-palesztin feszültséggóc lett az elmúlt hetekben. Izrael biztonsági ellenőrzést vezetett be, és kamerákat, illetve beléptetőkapukat szerelt fel az al-Akszá mecsetnél, az iszlám harmadik legszentebb helyénél.
- Minden július 14-e óta életbe léptetett új izraeli intézkedést vissza kell vonni, hogy az élet ismét normális legyen Jeruzsálemben, és újra dogozhassunk a kétoldali kapcsolatokon – mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök.
A beléptetőkapukat azóta leszerelték, de a kamerák maradtak, és az ellenőrzés is folyamatos.
- Izrael fő feladata, hogy minden imádkozó és minden látogató számára biztonságot nyújtson a Templom hegyen. A palesztinok viszont elsősorban erőszakot akarnak. Abbász elnök állítja, hogy a békés megoldást keresi, miközben finanszírozza, reklámozza sőt, dicsőíti a terrort – mondta Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete.
A jeruzsálemi Templom hegyen folyamatosak a tüntetések, muzulmán vezetők szerint addig nem is hagyják abba, amíg Izrael vissza nem állítja az eredeti állapotot az al-Akszá mecset környékén,
ahol az izraeli biztonsági erők és a palesztinok között mindennaposak az összecsapások.