Amíg a román államfő hivatalban van, nem lesz muzulmán miniszterelnöke az országnak.
Klaus Iohannis ugyanis nem kéri fel kormányalakításra a szociáldemokraták kormányfőjelöltjét, Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési minisztert.
A szociáldemokrata párt elnöke szerint az államfő politikai válságot akar kirobbantani Romániában.
“Úgyhogy nehéz döntés előtt állunk” – mondta. – “Amilyen gyorsan csak lehet, megvizsgáljuk a helyzetet, számba veszünk mindent, és ha arra jutunk, hogy az ország érdeke úgy kívánja, tétovázás nélkül felfüggesztjük az államfőt.”
A romániai muzulmán kisebbségből származó Sevil Shhaideh jelölése ellen elsősorban szíriai származású férje miatt merültek fel kifogások.
A férfi ugyanis olyan megjegyzéseket tesz közzé a közösségi portálokon, amelyekből úgy tűnik, a szíriai diktátor, Aszad-elnök híve és a libanoni síita politikai és félfegyveres szervezet, a Hezbollah szimpatizánsa.