Újra az összeomlás szélén az argentin gazdaság

euronews (magyarul) 2016-12-26

Views 1

Az argentin gazdaság mélyrepülése miatt személycseréről döntött Mauricio Macri kormánya. Távozik posztjáról a tavaly kinevezett Alfonso Prat-Gay, aki ellenezte a központi bank elnökének kamat-csökkentési terveit. Az új pénzügyminiszter Luis Caputo lesz, neki kell kezelnie a mély recessziót a latin-amerikai országban.

Az ünnepek előtt több ezer baloldali aktivista emlékeztetett Buenos Airesben a 15 évvel ezelőtti gazdasági összeomlás nyomán kirobbanó zavargásokra. A tüntetők szerint a mostani kormány hasonló káoszba vezeti Argentínát.

Az egyik szakszervezeti vezető elmondta, a helyzet olyan, mint 2001-ben volt. Azért jöttek, hogy felemeljék a hangjukat a nyomor, az éhezés, az elbocsátások ellen. A kormány semmit nem váltott be kampányígéreteiből, a szegénység nőtt, közel 2 millióan nyomorognak.

2016 augusztusában már dühös tiltakozáshullámot váltott ki az energiahordozók, az áram, az üzemanyag árának drasztikus drágulása, illetve a banki hitelkamatok durva emelése.

Idén január és szeptember között 130 ezer argentin vesztette el munkahelyét. A 41 milliós országban jelenleg hivatalosan csupán 8 millió a munkavállalók száma.

Share This Video


Download

  
Report form