WHO: csökkent a zika veszély, de még nincs megoldás

euronews (magyarul) 2016-11-19

Views 0

Csökkentette a zika vírussal kapcsolatos fenyegetettség szintjét a WHO. Az egészségügyi világszervezet szerint már nem kell nemzetközi szinten tartani járványtól, ugyanakkor továbbra is fontos, hogy hosszú távon megoldást találjanak a neurológiai tüneteket okozó vírusra, ami 60 országban jelent meg, miután Brazíliában megtalálták azokat a szúnyogokat, amelyek terjesztik.

Dr. Peter Salama a szervezet sürgősségi igazgatója szerint hosszú távú problémával állunk szembe. Azt mondta, hogy olyan neurológiai komplikációkról van szó, ami gyerekeket és felnőtteket is érint. Így egyszerre kell egészségügyi, családtervezési, anyasági gondokkal foglalkozni, amelyhez átfogó kutatási programot kell kapcsolni, ennek kidolgozása pedig éveikig tarthat.

A zika vírus leginkább a terhes nőkre jelent veszélyt, mert a magzatban deformációkat okozhat. Idén egyértelmű összefüggést találtak a vírus és a kisfejűség között. A vírus megjelenése óta már 2300 olyan újszülöttet regisztráltak, aki kisfejűséggel született. A legtöbben Brazíliában, de Dél-Amerika több országában is találtak fertőzötteket.

Share This Video


Download

  
Report form