Nagy-Britannia eláll az Emberi Jogok Európai Egyezményének betartásától a csatamezÅ‘kön a jövÅ‘ben- jelentette be a brit védelmi miniszter a KonzervatÃv Párt birminghami konferenciáján kedden.
Theresay May miniszterelnök korábban azt mondta, ezzel a katonákat próbálják megvédeni az esetleges jogi eljárásoktól.
– A legtöbb peres ügy abból ered, hogy kiterjesztették az Emberi Jogok Európai Egyezményét a csatamezőkre. Ez pedig károkat okoz a katonáinknak, aláássa a katonai műveleteket, az adófizetőknek pedig milliókba kerül, amelyet a védelembe kéne befektetni – mondta a védelmi miniszter.
A lépés kiváltotta több emberi jogvédÅ‘ csoport éles bÃrálatát. A brit katonaság és jobboldali szakértÅ‘k már régóta próbálták elérni a döntés meghozatalát.
Az országoknak háború vagy szükségállapot idején lehetőségük van mentességre az Emberi Jogok Európai Egyezményének rendelkezései alól az Európa Tanács szabályai szerint.
Ezzel együtt bizonyos alapjogok, mint a kÃnzás tiltása mindig érvényben maradnak.