Uralkodóknak járó külsőségek mellett fogadták Londonban a kínai elnököt és feleségét, aki négy napon át II. Erzsébet királynő vendége lesz.
Hszi Csin-ping tárgylásaitól rengeteg pénzt remélnek a szigeteken. Nagy-Britannia a látogatás előtt példátlan befektetésvonzó offenzívát indított Kínában.
A brit pénzügyminiszter kínai beruházókat kért fel arra, hogy induljanak a szupergyors angliai vasúthálózat beruházási pályázatain, amely ötezer milliárd forint értékű.
A királyi fogadtatás része, hogy jó idő esetén az elnöki házaspár a brit uralkodóval és férjével, nyitott hintón hajtat végig vörös aszfaltjáról híres Mall sugárúton. Az Ujgur Világkongresszus elnöke éppen ezért arra emlékeztetett, hogy a vörös a vér színe, a kínai hatalom kisebbségi áldozatainak véréé.
A kínai emberi jogi kérdések mellett legalább annyira megosztja a brit közvéleményt a kínai szerepvállalás a brit atomenergia-programban.
London többmilliárdos hitelgaranciát vállalt egy kínai részvételű atomerőmű beruh