Irak az Iszlám Állam-ellenes törzseket is felfegyverzi

euronews (magyarul) 2014-11-12

Views 4

Az iraki kormány az Iszlám Állam dzsihadista fegyveresei elleni sikeres akciókról számolt be, azt állítva, hogy sikerült visszaszerezni az irányítást Bejdzsi városa és az ország legnagyobb olajfinomítója fölött. A bejelentést több héten át tartó intenzív harcok előzték meg.

Iraki és Anbar tartományi tisztségviselők egyeztettek a bagdadi védelmi politika újraélesztéséről, hasonlóan ahhoz a taktikához, amit korábban sikeresen alkalmazott az Egyesült Államok az al-Kaida ellen. A helyi szunnita képviselőkkel a törzsek felfegyverzéséről is tárgyaltak.

– Ma megkezdtük a törzsekkel kapcsolatos hadászati lépéseket. Készek vagyunk fogadni az önkéntesek névsorát, felszereléseit, és ellátni a területeiket a szükségleteik alapján, akár élelmiszerrel, tisztító- és higiéniai szerekkel. Igyekszünk segíteni kielégíteni az igényeket fegyverek és a logisztika terén is – mondta Szalim al-Dzsiburi, az iraki parlament szóvivője.

Az Irakban megszorongatott Iszlám Állam dzsihadista fegyvereseit Szíriában is új akciókkal igyekeznek visszaszorítani. A Kobani körüli intenzív légitámadások után a kurd erők sikeresen vágták át a szélsőséges milicisták egyik ellátási útvonalát a megostromlott város és Rakka tartomány, az IÁ legfőbb szíriai állása között.

Share This Video


Download

  
Report form