EU: Tovább egyezkedik költségvetéséről Olaszország és Franciaország.

euronews (magyarul) 2014-10-28

Views 1

Rómából és Párizsból azt üzenték Brüsszelnek, hogy további megtakarításokat eredményező intézkedéseket hoznak.

A tagországok gazdálkodását egy új jogi lehetőségnek köszönhetően az EU határozottabban ellenőrizheti.

Olyan jogosítványokról van szó, amelyeket a válság után az uniós tagállamok vezetői hagytak jóvá.

Ezek nem olyan szabályok, amelyeket az Európai Bizottság maga talált ki, ezeket a szabályokat a tagországok javasolták és hagyták jóvá. Ebből következik, hogy a tagállamoknak maguknak kell teljesíteniük. Franciaországnak kicsivel több mozgástere van. De ezzel együtt nem kerülhető meg, hogy gazdasági reformokat vezessenek be.

Franciaország hétfőn bejelentett egy 3,6 milliárd eurós intézkedési csomagot.

Az olasz kormány 2,9 százalékos hiánycélt tűzött ki jövőre, az idei évre tervezett 3 százalék után. Ugyanakkor azt tervezi, hogy a jövő év helyett csak 2017-ben hozza egyensúlyba a strukturális hiányt. A bizottság ezt a halasztást az olasz kormány korábbi vállalásaitól való “jelentős eltérésnek” minősítette, és magyarázatot kért Rómától

Az Unió akkor kerülnek igazán nehéz helyzetbe, ha az országok nem törődnének az új szabályozással és olyan helyzetet teremtenének, amit az unió már képtelen kezelni.

A bizottság egyelőre nem döntött az olasz és a fracia javaslatokról. A téma szerdán kerül terítékre.

Share This Video


Download

  
Report form