Példa a világnak - békés falbontás után 24 éve egységben Németország

euronews (magyarul) 2014-10-03

Views 8

Németország útja az újraegyesítésig azt mutatja, hogy békésen is meg lehet oldani a problémákat – mondta Angela Merkel az ország újraegyesítésének 24. évfordulóján. Minden évben más város, idén Hanover ad otthont az ünnepségsorozatnak.

A német kancellár ugyan Hamburgban született, de Kelet-Németországban nőtt fel. A méltóságok és más kiemelt vendégek előtt tartott beszédében a keletnémetek békés harcát méltatta.

– A Német Demokratikus Köztársaság polgárai nélkül, a reformok iránti vágyuk nélkül nem omlott volna le a berlini fal 1989 november 9-én – mondta Angela Merkel, de beszédében kitért aktuális világpolitikai konfliktusokra is, például a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolására és az Iszlám Állam dzsihádista szervezet szíriai és iraki térnyerésére. – Oroszország megsértette a szabadság és önrendelkezés jogát, azzal, hogy elcsatolta a Krímet Ukrajnától. Ám ez EU közös fellépése egyértelmű választ adott Moszkvának, az EU elutasítja ezt a magatartást – tette hozzá a német kancellár, ugyanakkor méltatta Oroszországot, hogy minden tárgyalásra nyitott, ugyanúgy, mint a hidegháború alatt.

A kéttévágott Németország újaregyesítését 11 hónappal a berlini fal lebontása után deklarálták.

Az ünnepi hétvégére több százezren érkeztek Hanover városába. A legnagyobb ünnepségek azonban novemberben lesznek, a berlini fal leomlásának 25. évfordulóján.

Share This Video


Download

  
Report form