Világméretű összefogást sürgetett az Iszlám Állam nevű szervezet ellen az amerikai elnök. Barack Obama New York-ban, az ENSZ-közgyűlés előtt mondott beszédében hangsúlyozta, hogy folytatni fogják a küzdelmet, mert – mint mondta – a szélsőséges csoportot meg kell semmisíteni.
– A gyilkosok egyetlen egy nyelven értenek, az erő nyelvén. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok széles körű koalíciót szeretne létrehozni, hogy felszámolja ezt a halál hálózatot – mondta Barack Obama.