Fogadkozásokkal zárult csütörtökön a New York-i éghajlati konferencia. Közöttük a legfontosabb talán az volt, hogy a jövő évi párizsi csúcstalálkozó biztosan új klímamegállapodással zárul majd.
Az amerikai elnök felszólalásában azt kérte, hogy kössenek ambiciózus nemzetközi megállapodást az éghajlatváltozás ellen.
- A mi generációnk az első, amely megtapasztalja a klímaváltozás hatását, és az utolsó, amely tehet is ez ellen valamit. Azért vagyok itt a világ vezető gazdaságának és a második legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátójának vezetőjeként, hogy elmondjam, elkezdtünk valamit tenni ezzel – mondta Barack Obama.
Az amerikai elnök Kína nevében is bejelentette, hogy a két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátónak vezető szerepet kell vállalni a küzdelemben.
Az Egyesült Államok 2020 végére tizenhét százalékkal csökkentené kibocsátását a 2005-ös szinthez képest.
Az amerikai elnök szerint a feltörekvő országoknak is komoly kötelezettségeket kell vállallni a klímaváltozás elleni harcban, és túl kell lépni a gazdag ország-szegény ország ellentétén, mert az akadályozza a haladást.